Interjú Bakai Gyöngyivel, a Pszichó-kuckó alapítójával

Bakai Gyöngyi egy állandóan mosolygó és nevető szeretetbomba, mindenkin segíteni próbál, bármilyen gondja van annak az életben. Sok minden juthat eszünkbe róla: Szülők Akadémiája előadások, Pszicho-kuckó, ezen belül kortárssegítő csoportok, ahol is – a folyamatos képzés mellett –  a gyerekekkel több látványos megmozdulásuk volt: kedves idézetekkel szórták tele Budaörsöt, télen sálat és meleg ruhadarabokat kötöttek a fákra, a költészet világnapján verseket és idézeteket kaptunk tőlük városszerte. Továbbá nevéhez kapcsolódik a Kamaszodó-kapaszkodó, Szülői beszélgető kör, Bátortó óra, Sárga foltos zsiráf „ellenkampány”, családsegítő szolgálat és kortárssegítő táborok, Budaörsön egy prevenciós munkacsoport tagaj, valalmint a Hősök Tere egyik követe is. Mindezek mellett háromgyerekes anya és nemrég bonyolított le családjával egy városon belüli költözést.

És nem véletlenül lett 2017-ben az egyik Budaörsi Nő, mert már bizonyított, sokat tett az itteniekért. Hihetetlen nehéz volt vele interjút készíteni több okból is, először is, mert jól ismerjük egymást, mert a kérdésektől függetlenül – válasz címén – jobbnál jobb sztorikat osztott meg velem, mert elmélkedtünk több alapvető és/vagy világmegváltó kérdésen, mert egyszerűen elbeszélgettük az időt. Nem vagyok újságíró, de hiányosságai ellenére fogadjátok szeretettel ezt az írást. :)

Honnan ismerhetnek Téged a budaörsiek?
Főleg a kamasz gyerekkel rendelkező szülők és kamaszok a Pszicho-kuckó kapcsán.

Mi is az a Pszicho-kuckó?
A Pszicho-kuckó 6 éve kezdődött egyéni addiktológiai konzultációval és logoterápiai tanácsadással a házunkban. (Kérésemre elmagyarázza, hogy a logoterápia egy értelemközpontú terápia, amelynek lényege, hogy szenvedésből előnyt kovácsoljon az ember. És semmi köze a logopédiához!) Tanulmányaim közben rájöttem, hogy gyerekekre is lehet alkalmazni, mind a logoterápia, mind
az addiktológia, mind az élménypedagógia egyes elemeit. Egyik szakdolgozatomban dolgoztam ki a kortárssegítő programot, ezt négy éve az Ifjúsági Klub befogadta és most nyárig 3, korábban 4 csoport is működött korosztály szerinti megosztásban. (A kortárssegítő képzést és táborokat az önkormányzat támogatja). Iskolás osztályok számára pedig a Kamaszodó-kapaszkodó programot dolgoztam ki.

Végzettségeidet tekintve pedagógus, addiktológiai konzultáns, logoterápiai tanácsadó, személyiségfejlesztő és Hősök Tere projekt követe vagy. Ezek mind sok idővel és tanulással járnak. Miért ez a sok tanulás?
Úgy gondolom, hogy nem elég valamit jól megtanulni, hanem a kapcsolódó dolgokat is meg kell ismerni. Aztán a sok tanult dologból összegyűjteni azt, ami számunkra hasznos/fontos. A közönyt utálom. Nagyon élvezem a kihívást, megtanultam megújulni és a gyerekek látják is. Sok dolgot csinálok, aminek látom, hogy értelme van; viszont amiben nem látok fantáziát, abba bele se kezdek vagy átalakítom, kitalálok valami mást helyette.

Érdekelnek az emberek, kiskorom óta szeretek beszélgetni, szeretem megszólítani őket, ami szerintem jó, de lehet, hogy nem :) Hivatásom lett megláttatni a jót, és önmagukban a jót.

Nagyon szeretek dolgozni és nagyon elfáradni, nem teherként élem meg a gondoskodást. Én nem tudok kézzelfogható dolgot készíteni, mint egy kézműves, hiszen a gyerekekben a változást és a visszajelzéseket látom. Kiszeretem belőlük a jót, és remélem, életre szóló „nyomatokat” hagyok bennük. Összességében olyan vagyok, mint az iromba (tarka) tyúk. :)

Olvasni is rengeteget szoktam, bővítem a tudásomat. Kompenzálok is, mert gyerekként nem volt sok könyvem, most sok van nekem is, a gyerekeimnek is. Kell a teli könyvespolc, hogy meglegyen a lehetőségük olvasni. És szerintem az olvasás szeretetét azzal a személlyel éred el valakinél, aki ajánlja, az teszi fontossá, nem maga a könyv.

Mit tanulhatnak Tőled a gyerekek?
Azt hogyan figyeljünk magunkra, hogyan figyeljünk másokra és azt, hogy az ember tényleg jó. Célom, hogy jobbá tegyem az élethez való hozzáállásukat. Felismerjék, hogy tényleg problémája van valakinek. Tudjanak odaállni a másik ember mellé, és tudják kitől kell segítséget kérni.

Nem hiszem, hogy az önismeretnek arról kell szólnia, hogy miben rossz valaki. Hanem tudja mi benne a jó, ő maga miben jó és akkor a hiányosságokból erősségek lesznek. Mindezeket beszélgetésekkel, egymásra figyeléssel és sok fajta játékkal érjük el. Igazából varázsolunk!

Minden csak hozzáállás kérdése, hogy jó „nyomatokat” hagyjunk bennünk. Mondok pár jó sztorit példának:

A gyermekjóléti táborban egy hátrányos helyzetű kisfiúról kiderült, hogy nagyon szeret focizni. Megnézettettem velük a Pelé című filmet, közben kért vajas kenyeret, még oda is vittem neki, nagyon kedvesnek talált ezért, majd beszélgettünk is a filmről.

- Gyöngyi néni, maga szerint lehetek jó focista?
- Szerintem lehetsz.
- Sokat kell focizni hozzá?
- Maga szerint lehetek Pelé?
- Te vagy Pelé!
- Maga szerint úgy lehet belőlem valaki, hogy focizok?
- Igen, mert amit szívesen csinálsz, abban jó leszel!

Miután megtudta, hogy mit csinálok, mi zajlik a kortárssegítő csoportokban elhatározta, hogy ő is segítő lesz!

Egy másik táborban volt egy fiú, akinek nem voltak barátai, még a tanára is aggódott kicsit mit kezdünk majd vele. Ehhez képest mindig ott sündörgött körülöttem a konyhában, mindenben segített. Mondtam is:

- XY annyira klasszul csinálod, Te vagy a jobb kezem.
- Tényleg? Otthon nem hagyják, hogy segítsek. De kicsit javítottál azon, amit csináltam?
- Nem, minden úgy volt tökéletes.

Gyerekkori tanárom volt olyan, hogy viselkedésével segítette a görcsös, apró írásomat normálissá alakítani. Mindig, ha nagyobb betűkkel írtam, piros csillagot kaptam; ha egy oldalon két mondat szép nagy betűkkel volt írva, akkor azokat dicsérte meg, nem többi rondát húzta le. Végül év végén felállított az osztály előtt és megdicsért mindenki előtt, hogy megtanultam szépen írni, és megtapsoltatott a társaimmal.

Szóval igyekezni kell ilyen nyomatokat hagyni a gyerekekben, mert egy-egy ilyen dolog mélyen megmarad.

Szerintem egy pedagógusnak tudnia kell minden gyerek nevét és kell legyen egy papírja, a bal oldalon a jó dolgok, jobb oldalon a hiányosságok. Minden alkalommal arra kell törekedni, hogy valami átkerüljön a bal oldalra, úgy hogy idővel elfogyjon a jobb oldal.

A mai világ nem így gondolkodik.
De én így gondolkodom. :)

Hány gyerek „ment át a kezed alatt”?
Összességében 100 gyerek lehet. 3-4 csoport szokott lenni korcsoportok szerinti elosztásban. Az első gyerekek már ifik és ők nekem segítenek.

Mik a jövőbeni terveid?
Egyik célom egy konzultációs központ létrehozása, kicsiből a nagy felé haladva. Hiánypótló lenne egy addiktológiai prevenciós foglakozás is. Korábban kollégáimmal már létrehoztam hasonlót a XV. kerületben.

Sok mindenbe belekezdek és egy új dolog miatt nem fejezem be az előzőket. De egyszer lesz egy saját könyvem, hogy Bakai Gyöngyi írta :)

Mióta élsz Budaörsön?
12 éve élek itt (ide született a középső fiam) és furcsának tűnhet, hogy budaörsinek is érzem magam. Ismerős valahonnan, pedig nem.

Mi egy kedves élményed/érzésed Budaörsről?
Családian otthonos a város, itt megvan minden, ami a komforthoz kell. Így árultuk a házunkat is: ami itt nincs, az nem is hiányzik.

Szeretem, hogy kedvesek az emberek, például a könyvtárban tudják, hogy mit olvasok szívesen, félreteszik maguktól a könyveket; vagy a háziorvos asszisztense; vagy itt nálatok (Fantazmagória – szerk.); az Auchanban kisegített 20 forinttal egy nő, csak mert szerette a Szülők akadémiája előadásokat; az oktatási irodába, ha bemegyek; amikor az Antakyában Ági tudja, hogy dupla csípősen szeretem a dönnert és mindig örül az kezdeményezéseinknek (a versek és a kedves üzenetek is „a legjobbkor érkeztek”).

                                                                                                                               D.K.