Interjú Ruzsonyi Ágival a Kettőpontnulla tanulócsoport alapítójával

Van olyan ember Budaörsön, aki nem ismeri Ágit? Beugorhat a neve babaúszás, rádiózás, diákszínpad, csomagolásmentes bolt, budaörsi nő vagy akár az alternatív tanulócsoport kapcsán. Ezeket mind itt Budaörsön és környékén valósította meg! És ki tudja még mi következik? ;) Aki nem ismerné, most pótolhatja!

Sokat halottam róla, többször láttuk is egymást és nagy öröm volt személyesen megismerni, tele van energiával és szeretettel. Szívesen mesél, megosztja féltve őrzött érzéseit és gondolatait is. Még sokáig kérdezgettem és hallgattam volna, de bokros teendői most ennyit engedtek meg nekünk.

Ági híres művész gyermekeként nőtt fel, kétszeresen is pedagógus (óvodapedagógus és német nyelvtanár) 5 gyermek édesanyja és – ahogy mondja – még sok gyereket kapott melléjük. Aktív tagja és alakítója a budaörsi közösségnek.

Annyi mindent szeretnék kérdezni, de kezdjük a legelején.

Mitől vagy ilyen nyitott, ilyen érző lélek?

A színházba nőttem bele, édesapám Ruzsonyi Béla zeneművész. Szinte az Operában cseperedtem fel, korán balettozni kezdtem, de mikor már jobban ment, apám leállított, most már tudom, hogy féltett. Csellózni tanultam, bár az nem szívemből jött, hanem szülői kényszer volt. Aztán énekelni kezdtem, Pauk Anna kezei alatt; énekfaktra jártam, iskolai kórust vezettem, de 16-17 évesen elfogytam benne. De a zene, a zenére mozgás, az önkifejezés, az “adás”, az előadás a véremben van.

Hogyan indult a pályafutásod?

Német tanárként kezdtem, alternatív módszerekkel tanítottam, ha növényekről volt szó, akkor kimentünk a kertbe, ha kellett, felültem a gyerekek mellé az asztalra. Ezt az igazgatók annyira nem szerették. Aztán a legnagyobb fiam születése után – 26 éve – ismertem meg a babaúszást és ott ragadtunk.Mindig is érdekelt a szülő-gyerek kapcsolat, mindent az érzelmi, illetve a lelki oldalról közelítek meg. Pszichológus akartam lenni, de a szakember, anyai barátnőm, Rozsnyai Margit azt mondta, beledöglenék.Visszatérve a babaúszásra: Kalovits Istvánhoz csatlakoztam, majd sok szakember által  megtámogatva létrejött a módszertan. Soktízezer család látogatta foglalkozásainkat itthon és külföldön a közel 30 év alatt. Két könyvet is írtunk erről a “boldogságprogramról”, amely aztán a felnőttképzés része lett. Már 18 éve tartunk foglalkozásokat  a XI. kerület és Budaörs határán, csak a kisbabás családoknak fenntartott, biztonságos, barátságos közegben, a Rubin Hotelben.Célunk volt, hogy biztonságos háttérrel, a játékos, mozgásos és mondókás feladatok mellett a szülő-gyerek kapcsolat váljon erősebbé, a szülő figyelmét irányítsuk a gyerekre. Megtanulják meghatározni a kereteket, választási lehetőséget kínálnak és a gyereknek jó, hogy választhat. Főleg az egyéveseknél fontos – amikor tudatukra ébrednek, mini dackorszakukat élik –, hogy megtanulják a bizalmat és a választás erejét. Nem csak nagy dolgokra kell gondolni, hanem hogy a medence széléről jobb vagy a bal kezemhez ugrik a baba, ő választhat. De a keretek, mint kapaszkodók fontosak.

Szabadság és korlátok, ezt hogyan lehet összeegyeztetni?

Mondok erre egy jó példát! Van egy kilátó, aminek nincs fent a magasban korlátja. Mit teszel? Felmész és megkockáztatod, hogy leesel, vagy bele se vágsz és lent maradsz. De ha van kapaszkodó, korlát, ami biztonságot ad, belekapaszkodsz, akkor messzire, és körben mindent látsz, mindenféle csodát megláthatsz. Biztonságban.

Térjünk vissza a következő állomásra. A babaúszás után mi következett?

Már nem is tudom ;) Tizenhat éve egy bölcsi-ovi alapítása következett a gyerekeink számára a XI. kerületben, majd Kamaraerdőn. De a jogszabályi változások és az emberi tényezők miatt nem akartam „nevelésügyi szolgáltatást” nyújtani, a gyerekeiket hozzánk hozó szülők elvárásainak megfelelni.

Úgy gondolom a mai napig, hogy mi megyünk egy úton tudásunk legjobbja szerint, nyitottan, befogadóan, ezen az úton lehet hozzánk csatlakozni, velünk haladni. Tudom, hogy nem mindenkivel járunk egy úton, van, hogy el kell engednünk családokat, de az nehezen megy.

A babákkal kapcsolatos tudásomat a nana.hu vezető internetes magazinnál tudtam kamatoztatni, amikor az ikrekkel várandós voltam és születésük után még egy kis ideig. Enyém volt a baba-mama rovat, heti 3-5 cikk, online szerkesztői feladatok.

Tíz éve alakult meg a diákszínpad, itt Varga Gyöngyire támaszkodom, jól kiegészítjük egymást. Ő vezeti a foglalkozásokat és próbákat, én besegítek, játékokat vezetek, darabokat írok és rendezek.

Körülbelül kilenc éve Géczy-Gaál Szilvivel elkezdtünk rádiózni, a családi magazint vittük  közel két évig itt a Budaörs Rádióban. Imádtam, főleg az élő műsort.

És jött az alternatív tanulócsoport. Mikor jutott eszedbe?

A suli gondolata már huszonéves. Több minden vezetett ide. Eleve az a típus vagyok, aki nem tudom befogni a számat. Amikor a gyerekek iskolába kerültek, akárhogy megfogadtam, valahogy mindig SZMK tag vagy vezető lettem. Szülői körökben sokat mozgolódtam, valószínűleg ezért kértek fel a „kockásinges akcióban” a budaörsi szülők képviseletére. Az iskolában őrült helyzetek vannak, a tanárok is áldozatok szerintem… sírva megy el, sírva jön haza a gyerek - van, aki bírja, van aki menekülne, de egyre kevésbé jó ez senkinek! Úgy gondolom, hogy a szülő felelőssége, ha hagyja… . Hiszen mindig kell legyen alternatíva!

A gyerekeim minden  értelemben érzékenyebbek az átlagnál. Másodikban úgy éreztük, hogy minden nap szembemegyünk mindenkivel. Arra jutottam, hogy a gyereklélek-gyógyításra fordított energiából akár iskolát is tudnék alapítani. Hiteles lett a helyzet. Úgyhogy, jó, csináljuk!

Egy ismerős anyuka javaslata révén kerültek a Két Lotti meghallgatására a lányok és nagyon beváltak, próbáltak és felléptek, ekkor kikértem őket az iskolából. Otthon tanultunk és év végén vizsgáztunk. Ez nekem is jó tanulási folyamat volt a gyereknevelésről, heti háromszor két-három órában a világot meg lehet váltani pici ötletekkel. Én is tanultam tőlük, változtam általuk. Csodaklassz és nagyon szabad dologgá vált nálunk az ismeretszerzés, tanulás.

2016. októberében döntöttem el, decemberben már kommunikáltam és januárban megkezdődtek a tájékoztatók. A beszélgetéseken összesen, több mint ötszázan vettek részt.A tanári kapcsolatok megvoltak, a koncepció is, részben gyakorlat is. Minőségi figyelem, önállóság, harmónia, kreativitás, kereteket tágabban, de meghúzni a biztonsághoz, szeretet és békesség - ezek lettek a legfontosabbak. Elengedhetetlen az  érzelmi biztonság! Aztán 2017. nyarán táborokkal kezdtük meg a működést és ősszel elindultak a tanulócsoportok. Fontosak lettek  a kompetenciák, amiket a jegyek nem mérnek.

Sokszor mondjuk, hogy nem az osztályzat határozza meg a gyerek jellemét, értékét, hanem például a segítőkészség, kedvesség, tettrekészség, kitartás, bizalom, empátia, kreativitás, csapatmunka, gondoskodás, tisztelet… Elsősorban ezek kialakításáért, fejlesztéséért hozzák hozzánk a gyermekeket!

Hogyan lett Kettőpontnulla a név?

Családilag ötleteltünk, feltettünk a hűtőre egy papírlapot és ahogy elhaladtunk mellette felírtunk rá szavakat, ötleteket. Aztán valamilyen informatikai kérdés kapcsán felmerült a 2.0, ez lett a munkacím. De végül a gyerekek kérték, hogy legyen ez a végleges nevünk is.

úMost hány fős a diák és a tanári gárda?

65 gyerek van, az óraadók, faktosok és önkéntesek együtt tizenhat fő. Általában 10-12 gyermek tanul egy  csoportban. A második-harmadikos, valamint a hetedik-nyolcadikos korosztály van összevonva, a többiek önálló csoportot alkotnak.

Hogyan zajlanak a vizsgák?

Legtöbb diákunknak két háttériskolában zajlanak a magántanulói státuszban lévő gyermekek vizsgái: a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola és a visegrádi Apátkúti Általános Iskola. De a többi iskolával, valamint az önkormányzattal is jó a kapcsolatunk. A törvény azt mondja ki, hogy az iskolák tantestülete dönti el, hogy milyen formában és mikor vizsgáznak a gyermekek. Van ezen anyaintézményekkel kapcsolódásunk, látják és értékelik, hogy év közben is sokat dolgozunk a gyerekekkel. Mindkét intézmény rendkívül nyitott volt, közösen alakítottuk ki a mindenkinek legmegfelelőbb vizsgalehetőségeket. Hálásak vagyunk minden vezetőnek és vizsgáztató pedagógusnak!

A főbb célokat és pedagógiai módszereket már több helyen is ismertetted és megtalálhatóak a honlapotokon is, de mik azok amiket kiemelnél a Kettőpontnullánál?

A szeretet, a csapatmunka, a környezettudatosság, az én-idő (játék, beszélgetés, film, társas, önismeret) fontossága. A nagyoknak egy héten egy nap a projekt nap, amikor a tanórák helyett igyekszünk kitárni a világot, szélesíteni a látásmódjukat: előadásokra megyünk, zenélünk, kirándulunk, számítástechnikával ismerkedünk. Ezek mellet síelhetnek, jógázhatnak, korcsolyázhatnak, sakkozhatnak, logikával, drámajátékkal, tanulásmódszertannal, jógával kínáljuk őket. Persze nem mindent egyszerre, sok mindent a koradélutáni fakultációkon próbálhatnak ki. Karitatív programokat szervezünk, ilyen volt a festmény aukció az Ifjúsági Klubban, hogy élvezzék, hogy jó adni és érezzék, nekik maguknak milyen jó dolguk van. Így sok élethelyzetben vagyunk velük, pályaorientációs célzattal is.

Mi a következő lépés?

A gimnázium! Épületet keresünk, legalább tíztermes és egy nagy helyiséggel rendelkező helyet. Továbbvisszük a módszereinket és péntekenként munkatapasztalatot szereznek majd, amik tanórának minősülnek. Leszerződünk különböző intézményekkel színháztól az étteremig, ahol egy fél éven át péntekenként pár órára jobban beleláthatnak majd a választott tevékenységbe. Így megismerik a folyamatokat és könnyebben dönthetik el később, hogy ezzel, vagy valami mással szeretnének foglalkozni.

Hogyan van energiád minderre?

Magát a kérdést sem értem ;) Talán így szocializálódtam. Eredetileg maximalista típus vagyok, de már sokat engedtem ebből.

Ha nem problémaként tekintesz valamire, hanem feladatként, akkor csak neki kell állni és megoldani. Így nagyon kevés energia száll el fölöslegesen. És miért ne csinálnám meg a feladatokat, ha ezzel nem borul fel a harmóniám?!

Úgy vagyok a jó és rossz dolgokkal egyaránt, hogy minek halogatni, minek változásra várni vagy tervezgetni. Most kell megélni, most kell megcsinálni. Így például, ha látok egy pipacsmezőt az autóból, nem álmodozom, hogy majd egyszer közelről megnézem, hanem megállok és kiszállok, élvezem a pillanatot. Ha a Kopaszi-gáton tartja kedvünk reggelizni a gyerekekkel vagy a lezárt híd közepén vacsorázni, akkor felkerekedünk és ott eszünk. Az élmények, a szenvedély, a vidámság olyan könnyűvé tesz mindent! És emlékezetessé! Szóval tedd meg, ha akarod, ne csak gondolkodj vagy beszélj róla!

Szerencsém, hogy sohasem dolgozom ☺ A titok pedig, hogy kiváló kollégáim vannak mindenhol és tudok támaszkodni rájuk. Nélkülük semmire nem mennék. Mondtam már, hogy a csapatban hiszek? :)

Hogyan osztod be a napodat, hogyan van időd a családra?

A közös reggelikhez ragaszkodom, 7-kor együtt vagyunk. Fél nyolc után érünk az iskolába és kettőig, háromig vagyok ott, de van, hogy egy nap az ügyintézésé. A délután ismét a gyerekeké (kivéve a szerdák, mert akkor diákszínpad van estig), ilyenkor lehetőleg  nem válaszolok a levelekre, üzenetekre, erre igyekszem figyelni. A közös vacsora sem maradhat ki, így lesz kerete a napunknak. Fontosnak tartom, hogy legyen és egyen együtt asztalnál a család, békés vidámságban, hisz ekkor lehet legjobban megbeszélni a mindennapok örömeit, bánatait. Az írásbeli kommunikáció éjszakára marad, de sokszor akkor intézem el a telefonokat is. Arra törekszem, hogy minden gyerekemmel legyen „csak vele” minőségi időm. Időnként szükség van kikapcsolódásra is, egy kis kulturális élményre: a színház, a zene, a barátok-kollégák vagy egy vízparti ücsörgés kikapcsol, feltölt.

Mióta éltek Budaörsön?

Tizenhat éve élünk itt, laktunk Kamaraerdőn is, Kesjár mögött is és a Csikin is.

Mit szeretsz Budaörsben?

Átlátható léptékű, alapvetően családias, gyerekcentrikus, kedves, csendesebb, mint a belváros, könnyen megközelíthető és számomra Budaörs kultúrája is fontos. Még pont átlátható: elég nagy, hogy sokszínű legyen és elég kicsi, hogy összetalálkozzanak az emberek, összetartsanak és figyeljenek egymásra!